Nyomtatási kép

 

Balaton-felvidéki Takarékszövetkezet hitelajánlatai

Tisztelt Partnereink!


Ahogy egyre közeledünk az első körben beérkezett támogatási kérelmek eredményeinek megszületéséhez, többen jelezték, hogy gondot fog okozni az utólagos támogatással megvalósuló projektek előfinanszírozása.

Az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület célja, hogy minél közelebb hozza, elérhetőbbé tegye az információkat Önök számára. Ennek érdekében felvettük a kapcsolatot, illetve együttműködési megállapodást kötöttünk helyi pénzintézetekkel, melynek eredményeként a

BALATON-FELVIDÉKI TAKARÉKSZÖVETKEZET

kedvezményes hitelkonstrukciókat dolgozott ki a területünkön
• Falufejlesztés
• Vidéki örökség
• Mikrovállalkozások fejlesztése
• Turizmusfejlesztés

témakörökben a támogatott projektek előfinanszírozására a mellékletekben szereplő kondíciókkal.

Az általános hitelkondíciós ajánlatok mellett a pénzintézetnél lehetőség van egyedi elbírálás alapján további kedvezmények érvényesítésére.


Egyesületünk munkaszervezetének tagjai az elmúlt időszakban képzéseken vettek részt, hogy a lehető leghatékonyabban segíthessék Önöket projektjeik sikeres pénzügyi lebonyolításában is.

Forduljanak bizalommal mikrotérségi irodáinkban munkatársainkhoz, akik szívesen adnak információt a hitelkérelmek összeállításához és segítik a banki szakemberekkel való konzultációt és kapcsolattartást.

Munkaszervezetünk elérhetőségei:
8330 Sümeg, Váralja u. 6. Tel: 87/550-086 70/453-7903 e-mail: kozpont@balatonleader.hu
8294 Kapolcs, Jókai u. 6. Tel: 87/537-016 70/610-0523 e-mail: kapolcs@balatonleader.hu
8272 Balatoncsicsó, Fő u.25. Tel: 87/479-136 70/654-3277 e-mail: balatoncsicso@balatonleader.hu

 



Tájékoztató - turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások előfinanszírozása Letöltés
Tájékoztató - Mikrovállalkozások létrehozásához és fejlesztéséhez nyújtandó támogatások előfinanszírozása Letöltés
VÁLLALKOZÓI BANKSZÁMLA- ÉS RULÍROZÓ HITELIGÉNYLÉS a LEADER hitelek sajáterő és támogatások előfinanszírozásához (Mikrovállalkozások létrehozásához és fejlesztéséhez valamint turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez) Társas Vállalkozások részére Letöltés
VÁLLALKOZÓI beruházási és forgóeszköz HITELIGÉNYLÉS a LEADER hitelek sajáterő előfinanszírozásához (Mikrovállalkozások létrehozásához és fejlesztéséhez valamint turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez) Társas Vállalkozások részére Letöltés
VÁLLALKOZÓI BANKSZÁMLA- ÉS RULÍROZÓ HITELIGÉNYLÉS Társas Vállalkozások részére Letöltés
VÁLLALKOZÓI HITELIGÉNYLÉS Társas Vállalkozások részére Letöltés
Vállalkozói folyószámlahitel (bankszámla és rulírozó hitel céljára) Letöltés
Vállalkozói hitelek (forgóeszköz és beruházási célra) Letöltés
VÁLLALKOZÓI BANKSZÁMLA- ÉS RULÍROZÓ HITELIGÉNYLÉS Egyéni vállalkozók részére Letöltés
VÁLLALKOZÓI forgóeszköz és beruházási HITELIGÉNYLÉS Egyéni vállalkozók részére Letöltés
VÁLLALKOZÓI BANKSZÁMLA- ÉS RULÍROZÓ HITELIGÉNYLÉS a LEADER hitelek sajáterő és a támogatások előfinanszírozásához (Mikrovállalkozások létrehozásához és fejlesztéséhez valamint turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez) Egyéni vállalkozók részére Letöltés
VÁLLALKOZÓI beruházási és forgóeszköz HITELIGÉNYLÉS a LEADER hitelek sajáterő előfinanszírozásához (Mikrovállalkozások létrehozásához és fejlesztéséhez valamint turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez) Egyéni vállalkozók részére Letöltés
Elszámolási számla és kapcsolódó szolgáltatások_2008_05_01 Letöltés
Társas vállalkozás hiteligénylés Forgóe. és beruh. LEADER-hez Letöltés
Társas vállalkozás hiteligénylés VFH, Rull. LEADER-hez Letöltés
termeklap_ mikrovall Letöltés
termeklap_ turizmus Letöltés
Vállalkozói betétlekötések_2010.01.20 Letöltés
 
 

Akciócsoport területe



ajánlat
ajánlat

 
Adobe reader letöltés | Impresszum | Honlaptérkép | code: BeeCode.net