Nyomtatási kép

 

Hatvan település egyetlen udvarban

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hatvan település egyetlen udvarban avagy helyi termékek a Művészetek Völgyében 

 

Nagy szerencsénk van: olyan gazdag és életerős térség az otthonunk, ami többek között a Művészetek Völgyét is magában foglalja. Kapolcs, Vigántpetend, Taliándörögd, és még sokan mások. Százezres látogatói létszám, a fellépők országos sztárok, mindenki megjelenik, aki fontos, és akinek a kultúra fontos. Méretben és jelentőségben csak a Sziget Fesztiválhoz fogható, de annál „kultabb”, finomabb, más. És ha már itt a 21. Művészetek Völgye a területünk leges legközepén, akkor azt ki kell használnunk: bevittük a környező térséget a Völgybe. 

 

Ebben a szellemben vágtunk neki. Leadercsoport („lídercsoport”) vagyunk, 60 településsel, a nevünk Éltető Balaton-felvidékért Egyesület. Arra esküdtünk fel, hogy meglátjuk és kihasználjuk azokat a lehetőségeket, amik az egyes ember számára nem kínálkoznak, de a közösség számára igen. Hogy elérjük azokat a támogatásokat, amiket csak a közösség együttes akaratával hívhatunk le. Belevágtunk a LEADER program koordinálásába, mellette saját pályázatok sorát bonyolítjuk le más forrásokból. És mint tavaly is, 2011-ben újra megszerveztük az Éltető Völgyet Kapolcson a Csigaház udvarán, ahol a Völgyet körülölelő falvak kézművesei, művészei és őstermelői kaptak helyet. Fafaragó Szentjakabfáról, mézet és lekvárt készítő őstermelő Ukkról, keramikus Balatoncsicsóról, kovács Csabrendekről, kályhakészítő Monoszlóról, gyógynövénytankert Halimbáról, ételkülönlegességek Megyerről, a Fehérlófia Waldorf Iskola gyerekprogramjai, kézműves termékei, Szentantalfa borai. És persze településeket, látnivalókat népszerűsítő standok: kvízjáték az ajkai Kristályfürdő standján, csipkeverés Nemeshany jóvoltából, strandjárat és szállásközvetítés Balatonakaliba, Sümegre. És persze a mi szellemiségünket írott formában közvetítő helyi Termék Magazinnak is jutott egy stand.

 

Az Éltető Völgy egy lehetőség azoknak a helyi kistermelőknek, vállalkozóknak, falvaknak (mind egyesületi tagjaink), akik a Völgyben megjelenő közönséget célozzák meg. Az árusok számára viszonylag kis kockázatú ez a lehetőség, a standbérletet a minimumra szorítottuk, nem „idegenben”, hanem más egyesületi tagok szomszédságában töltik a napokat. Még ebédet is főztünk – minden nap más vállalta a főzést az udvar árusai közül. Igazán baráti, családias a légkör, ahol a szomszéd stand mögött álló nem versenytárs, hanem a legfőbb segítség.

 

És mégis kihívás volt az Éltető Völgy mindannyiunk számára. A tíz napos rendezvény maratoni hosszúságúnak tűnt, az eső sem kímélte a résztvevőket. Napi 8-10 órát tölteni a standok mögött, állni a vásárlók kérdéseit, a vendégek és az ellenőrök rohamát nem kis dolog.

A szervezői oldalról nagy felelősség egy ilyen időszakos ’kvázi piac’ megszervezésébe belefogni, egy csomó becsületes kézművest, művészt és mesterembert elrángatni a műhelyéből 10 napra, hogy az időjárás szeszélyes változásai és a válságos gazdasági helyzet által befolyásolt fogyasztók furcsán hullámzó vásárlókedvének kitegyük őket. Olyan nap is volt, amikor az időjárás olyannyira kegyetlen volt hozzánk, hogy alig volt érdemes kipakolni a standokra a termékeket. Ha a közös főzés nem tartotta volna egyben a csapatot, talán haza is mentek volna az árusok; de mire megebédeltünk, többnyire kisütött a nap. Ez mutatja, hogy nemcsak a profit miatt jöttek el az árusok: egy valódi közösség jelent meg ebben az udvarban.

A rendezvényt a facebook-on is népszerűsítettük, és esténként blogot vezettünk a napi eseményekről, szándékunk szerint plusz eszközként a közösség erősítésére. Mindig ilyenről álmodtunk: hogy az új technikákat ne önmagukért használjuk, hanem a régi értékek szolgálatába állítva kapjanak értelmet. És bejött: a fafaragó, a festőművész, a polgármester és az őstermelő egyaránt várta az esti blog elkészültét jelző e-mailt. (www.eltetovolgy.blogspot.com)

 

És minden látogatónak büszkén mutattuk helyi termékeinket: Schmitt Pál köztársasági elnök, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és több magas rangú politikus is ellátogatott az udvarba. Színészek, celebritások, és még az Illyefalvai focicsapat (Erdélyből) is végigsétált rajtunk. Tízezerre tesszük az udvar összes látogatóinak számát.

 

Gondolkodásunk összecsengett a Művészetek Völgyének szervezőinek törekvéseivel, és nemcsak, mert lehetőséget adtak nekünk a megjelenésre: az idén Kapolcson „Kék abrosz” elnevezésű vendéglátóhelyek indultak a polgármesterasszony, Márványné Elli kezdeményezésére. A Kék abroszon a kapolcsi lakosok által a saját konyhájukban készített ételeket lehetett vásárolni, fogyasztani. A jogi szabályozás végre lehetővé tette ezt is. Ugyanakkor szárnyait próbálgatta a „Kapolcsi Közös Piac”, ami a környező települések őstermelői, kistermelői és fogyasztói számára kíván találkozóhellyé válni.

 

Képek:

https://picasaweb.google.com/117378234080449787042/EltetoVolgy2011?authuser=0&authkey=Gv1sRgCJXLp8qA4dqYHg&feat=directlink#5644366111829531010

 


2011-09-06 - Fazekas Zsuzsa

vissza
 

Akciócsoport területe



ajánlat
ajánlat

 
Adobe reader letöltés | Impresszum | Honlaptérkép | code: BeeCode.net